ElÅ‘szó
,,Adj tüzedbÅ‘l lángot annak, aki kér.”
​
Jelen platform a Samandriel Group néven futó szervezet, több ezer károsultat kitermelÅ‘, kriptovalutákkal kapcsolatos befektetéskezelésként, szaknyelven portfóliókezelésként elÅ‘adott, jogilag (álláspontunk szerint) egyebek mellett, leginkább a csalás és a piramisjáték, valamint adóelkerülés büntetÅ‘jogi kategóriájába illeszthetÅ‘ tevékenységével foglalkozik.
Az oldal a Samandriel károsultjainak közreműködésével jött létre, az események feltárásában és az eddig beérkezett anyagi megtérülésekben a Law Walker és Kripteus szinergikus együttműködése játszott jelentÅ‘s szerepet.
A sértettek száma, az átvett összegek mértéke, azok további felhasználása, az elkövetÅ‘i kör részérÅ‘l késÅ‘bbiekben elÅ‘adott kommunikáció és tanúsított magatartás, megszégyenítÅ‘ mértékű elvetemültségtÅ‘l terhelt.
Nem véletlenül használt a megszégyenítÅ‘ szó.
Évtizedeket ledolgozott emberek, pályakezdÅ‘ fiatalok, családanyák és kisvállalkozók(nem válogattak) érzik magukat mélységesen megalázva és önbecsülésükben kárhoztatva azért, amiért végre elhitték, hogy megtalálták a szerencséjüket. Amiért bedÅ‘ltek, egy impozáns irodának , néhány sebtében elmutogatott grafikonnak, gátlástalan hazugságoknak mértéktelen önbizalommal megfűszerezett elÅ‘adásában.
Mindez legtöbb esetben elegendÅ‘ volt ahhoz, hogy megtakarításaiknak reménytelenül búcsút inthessenek.
Most az olvasók közül bizonyosan sokan gondolhatják úgy, hogy meg is érdemli az aki ennyire naív, ez lehet a természetes kiválasztódás egyik módja, stb.
Nemcsak hozzájuk fordulván, azért ne felejtessék el, hogy az elkövetÅ‘k, csakúgy mint más hasonlóan rosszhiszemű elemek a kripto világában, a Bitcoin széles körben ismert és elismert, valódi sikertörténetére alapozták a koncepciójukat.
Mindemellett, jellemzÅ‘en ismeretségi körben, évek, évtizedek alatt kialakult bizalmi kapcsolatokat saját céljaik szerint felhasználva majd máglyára dobva terjesztették a ragályt.
Ahogy megérkeztek a piramis játékokra jellemzÅ‘ elsÅ‘ visszaosztások(nem volt túlságosan számottevÅ‘, sokak megnyugtatására elegendÅ‘en meggyÅ‘zÅ‘ volt a fiktíven feltüntetett egyenleg), ahogy a virtuális térben egyre több nulla jelent meg a sértettek képzeletbeli egyenlegén, még az általában két lábbal a racionalitás talaján állók is elbizonytalanodtak. ElÅ‘ször elbizonytalanodtak, majd elcsábultak, mindeközben Pali meg a Katicái pedig csak híztak és híztak.( Róluk majd bÅ‘vebben késÅ‘bb).
A történet szomorúsága egyben az egyetlen pozitívuma is.
Az alapvetÅ‘en pitiáner ablakokból álló, kisstílű, korábbi bűneiken már rajtakapott és büntetett elÅ‘életű elkövetÅ‘i kör számára is valószínűleg várakozáson felüli zsákmányt eredményezett a tevékenység. Felkészületlenek voltak az ezzel járó hozadékok kezelésére, rengeteg, jogi értelemben is számba vehetÅ‘ terhelÅ‘ bizonyítékot hagytak hátra.
A pénzösszegek hollétére, a kifizetések elmaradására irányuló kommunikációjuk többnyire rendezetlen, még inkább ellentmondásos, általában minden elÅ‘zetes megtervezettségtÅ‘l mentes volt.
Ennek köszönhetÅ‘en, egy kiemelt szintű és átfogó szemléletű, ugyanakkor rendkívül következetes adatgyűjtÅ‘ és jogi munkával sikerült a nyilvánvaló valótlanságokat a működÅ‘ jogrendszer létezÅ‘ tényállásaihoz és várható jogkövetkezményeihez rendelni, tekintetbe véve a kripto ágazat specifikumait is.
Ezenkívül egy Magyarországon szinte egyedülálló technikai felderítÅ‘ eszköz segítségével lehetÅ‘ség nyílt bizonyítható módon nyomon követni a pénz útját, illetve igazolni az egész Samandriel projekt illuzórikus voltát.
A rideg valóság határozottan világlik fel. Több ezer ember becsapása szolgálta néhány gátlástalan egyén ötlettelen gazdagodását. Ingatlanok és gépjárművek vásárlása történt könnyedén lenyomozhatóan, felesleges pénzszórások és rengeteg-rengeteg hazugság.
A terheltek nevei rövidítésre, az arcuk kitakarásra kerül, a törvényi elÅ‘írásoknak megfelelÅ‘en.
EttÅ‘l eltekintve azonban mindent a maga teljes valóságában terveztetik megosztani a nyilvánossággal.
A Samandriel részérÅ‘l a folyamatban lévÅ‘ követeléskezelési eljárásról a károsultak irányába kiadott tájékoztatások, nagyságrendileg éppen annyi alappal bírnak , mint működésük egyéb területei.
Szokták volt mondani, a legjobb védekezés a támadás, de ne felejtessék el, ha küzdelemrÅ‘l is van szó, ez nem harc hanem vadászat.
Az igazság olyan mint a fény, még ha némelyeket éget is, utat vág magának, ez a folyamat már jelen esetben is megállíthatatlan.
Természetesen az igazság birtoklása önmagában kevés, meg kell találni a kommunikációnak azt a módját, ahogyan befogadásra képessé válhat, ezen munkálkodunk.
Mindemellett ne legyen kérdés, ki felel a beszerzett és értékelt adatok megosztásáért, nem az árnyékból vagdalkozó, mások vérén hízó groteszk fantomokként, ámde végérvényesen és visszavonhatatlanul elkötelezÅ‘dve a blokklánc-technológiához kapcsolódó ágazatok fehérítése mellett.
​
​
Üdvözlettel: Soltész Olivér